JAPÁN TÖRTÉNELME AZ ŐSIDŐKTŐL A II.v.h.-IG
Japán
az ősidők óta a világ egyik legkülönösebb, legbonyolultabb kultúrája
volt, ma pedig gazdasági nagyhatalom. Ennek ellenére földrajzi
adottságai nem túl kedvezőek, ráadásul természeti kincsekben sem
bővelkedik. Legfőbb természeti erőforrása az eső és a mérsékelt
éghajlat.
Japán annak a kelet-ázsiai civilizációs övezetnek része, amely
alapkultúrája az észak-kinai ősi civilizációkhoz vezethető vissza, bár ettől az övezettől is némileg elszigetelődött, ezért az átvett
kultúra is egyedülálló irányokba fejlődhetett. Ezt az elkülönülést a
nyelvi elkülönés is erősíti, hiszen a japán nyelvnek nincsen közeli
rokona és az írásrendszere a világon a legbonyolultabb. Ezek az okok
tették a japánokat öntudatossá, viszont kissé feszültté a külföldiekkel
való kapcsolatát.
A japánok a mongolid rasszhoz tartoznak, de közeli rokonai koreai és
kínai szomszédainak és más népcsoportokkal is keveredtek, mert a
jégkorszak végén Japánt szárazföldi út kötötte össze Ázsiával. Érdekes
rassz jellemzőkkel gazdagították a népességet az ainuk, egy
proto-fehérember típus. Ezzel magyarázható a ma is megfigyelhető
sokféle arcvonás is.
Japánban Kr.e. VI. évezredben alakult ki egy primitív társadalom, amit
anyagedényeiről Jomon kultúrának neveznek. Ezt a fejlettebb Yayai
kultúra válotta fel, amely már az öntözéses rizstermelésre alapult és
ismerte a fémeket.
A Kr.e. III. évszázadban kezdődött el a sírhalmokról Haniwa korszaknak
nevezett időszak. A kinai kronikák szerint Japán egy egy törzsi
egységekre felosztott, férfi vagy női vallási vezető által kormányzott
laza uralmi rendszer volt éles osztály különbségekkel tagolt,
mezőgazdasági társadalommal. A legkorábbi, 700-as évek beli krónikák, a
Kojiki és Nihonsaki, DK-ázsiai jellegű mítoszokat tartalmaznak és Japán
alapítását 660-ra teszik. Ezek férfi-női egyenrangú társadalmat
sejtetnek, ami csak kinai hatásra alakult férfiuralommá.
A Yamato-uralom alatt az ország udzsi nevű örökletes kormányzati
egységekre és foglalkozás szerinti csoportokra oszlott. A yamato
pap-törzsfőnökökből alakult ki a császári családfa is, amely ma a világ
legidősebb uralkodócsaládja. Az udzsi kor vallása a shinto, azaz
"istenek útja" nevű vallás, amihez a japán fürdésszeretet is
kapcsolódik.
Kr.u. 7.századtól kapcsolatban állt a kinai civilizacióval.
Kína ekkoriban gazdag, fejlett ország volt, így Japánban is fellendülés
mutatkozott. A kinai befolyás 552-től erősödött, mert ekkor vette át a
Yamato udvar hivatalosan a kinai buddhizmust, és ekkortól kezdték a
japánok tudatosan átvenni a kínai civilizáció eredményeit. A buddhizmus
átvételét elutasítók fellázadtak, de a buddhista-párti Soga udzsi
győzött, aki unokatestvérét megöletve, az unokahúgát, Suikot tette meg
császárrá. Így a 600-as évektől japán diákok és tudósok indultak el
tanulni Kínába, ami a világ első külföldi továbbképző programja volt.
Japánban megerősödött a központi hatalom, 604-ben kiadták a buddhista
tételeket is tartalmazó 17 cikkelyes Alkotmányt is.
645-ben Nakatomi Katamori szerezte meg és a következő császárnak,
Tenmu, Tenji és Kami alatt kezdődött meg a Taika-reform, a nagy
változás. Kinai típusu központi bürokratikus államot hoztak létre, amit
a Központi Államtanács és az Istenségek Hivatala irányított.
A kinaihoz hasonlóadózási rendszert is bevezették, de nem tartottak
állandó nagylétszámú hadsereget,mert sziget lévén, Kinával ellentétben
nem kellett külső támadásaktól tartaniuk. A japánok állandó fővárost
szerettek volna, ezért 710-ben belekezdtek Nara felépítésébe, de ez az
építkezés félbemaradt, ám 794-ben megépült helyette Heian (Kyoto), ami
egészen 1868-ig az ország fővárosa volt.
Ezalatt a buddhista vallás nagyban erősödött, kolostorok épültek,
elkészült a Daibutsu, Nagy Buddha. A vallással együtt kinai mitoszok és
babonák is beleépültek a japán kultúrába, valamint akinai festészeti
stílus is erős hatással bírt.
A kanjik is ekkor kerültek a japán nyelvbe, de ezek nem voltak
megfelelőek a ragozási rendszerhez, ezért alakultak ki a következő
évszázadokban a kana abc-k.
A IX. század politikai hanyatlást hozott, ám kultúrális fellendülés
volt tapasztalható. Divatossá vált az irodalmi műveltség, különösen
kinai nyelven, ezért az udvaroncok körében kialakult egy versköltési
mánia. Nagyon népszerű volt a haiku, rövidvers, amelyek legjobbjait a
Régi és modern idők gyüjteménye című műben jelentettek meg 905-ben. A
nemzeti nyelvű irodalom is virágzott, de a japánul irok többsége nő
volt. Közkedvelt műajnak számított az úti elbeszélés, napló és regény,
bár a próza a XI-XII. században élt fénykorát. Ekkor írta Murasaki
irónő a Ganji monogatari (Ganji regénye) című művét.
A festészetben megjelentek az absztrakt formatervezések, az elbeszélő
jellegű képek, a természet és politikai hanyatlásnak köszönhetően a
háborús jelenetek.
A japán központi hatalom egyre gyengült. 743-ban olyan
törvényt hoztak, hogy azé lehet a földterület aki kiépítette a
csatorahálozatát, így az állami földek mezőgazdasági magánbirtokokká
alakultak, amiket shoennek neveztek. 1185-ban Yoritomo szerzett
hatalmat, aki 1192-ben sógun is lett. kotonai kormányzatot, sógunátust,
bakufut hozott létre, ami 1333-ig fennállt. 1232-ben kiadták
Joeki-kódex törvénykönyvet, fizetett, jitou állásokat vezetett be és
tartományi rendőrséget, besúgórendszert alakított ki. 1221-ben kitört a
Shoukyuu-zavargás,de ezt leverték. A válságot tovább súlyosbította hogy
kihalt a Minamoto-ág, így egy csecsemő Fujiwara lett a sógun, aki
helyett a régense kormányzott. ezenkívül a mongolok is megpróbálták
1278 és 1281-ben elfoglalni Japánt, részben egy tájfun segítségével
sikerült visszaverni a támadásaikat. Ezt a tájfunt nevezték el a
japánok kamikazenek vagyis isteni szélnek.
Japán társadalmi szerkezete lassan feudalizmussá alakult, ám ez az
európától eltérően inkább erkölcsi, mintsem jogi alapokon állt és
egészen a XIX.század végéig működött. a Genpei-háborúban fogalmazodott
meg a banori ideál. az arisztokrata lovas harcos, samurai nemcsak jó
harcos, hanem irodalomban és képzőművészetben jártas embert jelentett.
Ide vezethető vissza a kard kultúra illetve a harakiri, hasfelmetszés
öngyilkossági mód is.
A buddhizmus külöböző ágazatai, japánosított fajtái is terjedtek ebben
az időben, a shingan, a tendai, a joudo, a shinsu, a nichien. Valamint
megjelent a meditációra épülő zen két szektája a ninjai és a soutou is.(bővebben:JAPÁN VALLÁS-ban)
A feudalizmus rendszere folyamatos átalakuláson ment keresztül, mert a
nagybirtokok széttagolodtak, ahogy felosztották őket az örökösök
között. Godiogo császár és Takanji hadvezér hatalma egyre gyengült (ami
az Oomuri-örkrödési-háború, 1467-77 kitöréséhez vezetett. a samuraiokat
lassan felváltották a lándzsás seregek. Az új kisebb földtulajdonnal
rendelkező urakat daimuráknak hívták, akiknek saját jogrendszerük volt
a birtokon.
Mindez ellenére a gazdaság és a kultúra nem hanyatlott. Élénk
kereskedelmi kapcsolat állt fenn Kínával, amit csak a kalózók
zavartak.Elterjedt a pénzhasználat, kereskedelmi városok jöttek létre,
fejlődőtt a mezőgazdaság. Megismerték a papírt és a könyvnyomtatást,
szövő és fémműves központok alakultak ki. Létre jött az ikebana,
virágrendezés, és a nó dráma, hatalmas építkezésekbe fogtak.
Az első európaiak 1543-ban érkeztek Tanegashima szigetére és a japánok
tőlük is tanultak: elterjedt a lőfegyver. Így vált lehetségessé, hogy
egy erős daimón, Oda Nobunaga elfoglalta még a fővárost is. De őt
1582-ben megölték. Utána egy másik, paraszti származású hadvezér,
Hidayoshi szerzett hatalmas területeket. Hidayoshi földmérést rendelt
el, szabványpénzt vezetett be, 1588-tól betiltotta a parasztok
fegyverviselését, ami kedvezett a pusztakezes harcművészetek
fejlődésének. 1592-ben még Kínát is megtámadta, ám nem sikerült
elfoglalni (vajon miért?).
1600-ban Tokugawa került hatalomra, aki egész Japánt stabil uralma alá
hajtotta. Ezzel kezdődött az Edo-korszak, Edo Tokyo régi neve volt.
Az Edo korszakba létre jött egy, az európaitól kifinomultabb feudális
rendszer. A földbirtokok egyrészt örökletes fud.ok, másrészt
érdemszerint osztott todzsákból áll. A földnek 1/4-ét birtokolta a
kormány. A kormányzati rendszer élén a shogun állt, de gyakorlati
hatalma a két tanácsnak volt. 1615-ben adták ki a Harcosok törvényeit,
és ekkorra a társadalmi rétegek közül már csak a harcos uralkodó
osztály különült el a többiektől. Japánban 1549-től jezsuita térítők tevékenykedtek, és csak azért
kerültek szembe a japánokka, mert fanatikus vallásnézetükben nem
mutattak türelmet. Így 1587-re betiltották a kereszténységet, majd
1612-ben megkezdődött a keresztényüldözés, ami az 1637-38-as
parasztfelkelésbe torkollott, illetve Japán egész elszigetelődéséhez
vezetett, mert elüldözték a holland és angol telepes kereskedőket.
A XVII.-XIX. század között a Tokugawák olyan békét teremtettek, amilyen
sehol máshol a világon nem alakult ki, sem lázadás, sem kisebb
merényletek nem fordultak elő. Fejlődött a gazdaság, a technika, nőtt a
termelés, a termékeknek szabott ára volt, elterjedt a bérmunka,
fellendült a kereskedelem, papírpénzt is adtak ki. A kereskedőréteg
fokozatosan vezető hatalmi szerephez jutott. A fellendüléssel viszont
nem járt együtt demográfiai robbanás, mert Európával és Kínával
ellentétbe nem kellett feltétlenül fiú örökös. Kultúrális fellendülés
is tapasztalható volt ebben az időszakban, a XVIII. században magas
volt az írni-olvasni tudók száma, a falvakban templomi iskolák
létesültek. A szamuráj harcosok művelt városi lakosokká és
hivatalnokokká alakultak. Az irodalom, művészet a szórakoztató
negyedekben összpontosult. A regény, a történetírás, a haiku volt
népszerű műfaj, amik erősítették a nemzeti öntudatot. 1720-tól szabadon
lehetett nem keresztény külföldi könyveket olvasni, amelyekből sok új
ismeretet szereztek a japánok az ágyúöntésről, orvoslásról,
fémkohászatról, illetve a csillagászatról. A festészetben fametszet-,
porcelán- és selyemiparban megjelent a világon először a tömegtermelés.
XVII. században, amikor kizárta az európaiakat, még egy
fejlettségi szinten állt velük, de a XIX. század tudományos fejlődése
és az ipari forradalom erösebbé tette a nyugati országokat. Különösen
az oroszok és angolok, de legfőképpen az amerikaiak érdeklődtek a
szigetország iránt, mert kikötőkre, illetve az esetleges
hajótöröttekkel szemben emberséges bánásmódot akartak. A japánok nem
szándékoztak megnyitni kikötőjüket, ezért az amerikai Penny hajóhad
felvonultatásával erőszakolta ki két kikötő megnyitását 1854-ben.
Amerikai konzult küldtek Shimodába, és kikötötték, hogyha Japán más
országoknak is tenne engedményeket, azok automatikusan vonatkoznak az
USA-ra is. Pár éven belül az angolok, oroszok, hollandok, és franciák
is szerződést kötöttek Japánnal.
Japánt felkavarta az elszigetelődés összeomlása. Erős volt az
aranykiáramlás, tönkrement a textilipar, így elégedetlenkedtek az Edo
kormánnyal. Sok samurai Ronin-nak, azaz úrnélkülinek kiáltotta ki
magát, és megtámadta a külföldi követségeket, támaszpontokat. Az egyes
uradalmakban samuraiok vették át az uralmat. A két legerősebb Csószú és
Szanma volt, aki az 1860-as években mind egymással, mind a
külföldiekkel több csatát vívtak, míg meg nem döntötték a Tokugawa
sogunátus. 1868-ban Edo fővárost átkeresztelték Tokyo-nak, és a
császári udvart is odaköltöztették. Ugyanebben az évben látva a
nyugatiak hadi fölényét, végleg feladták az elszigetelődési politikát,
még a korszak nevét is Meiji-re, azaz felvilágosult kormányzóra
változtatták. A kormányzásban megmaradtak az ősi tisztségek, de
valójában felszámolták az elavult feudális rendszert és nyugati mintájú
államszervezetet hoztak létre. Nagyjából a felvilágosodás fő eszméit, a
tudást, fejlődést, egyenlőséget vallották, illetve korszerű ütőképes
hadsereg felállításán dolgoztak. Diktatúrát azonban nem vezettek be,
döntéseket, mindig testületben hoztak.
Az erős hadsereg kiépítése végett 1869-ben felszámolták a
nagybirtokokat, 1871-ben eltörölték az osztálykorlátozásokat, sőt, hogy
ne különüljenek el a samuraiok sem, 1876-ban betiltották a
kardviselésüket.1873-től általános katonai sorozást vezettek be,
1878-ban bevezették a vezérkar fogalmát is. Ezzel a samuraiok korszaka
leáldozott, lázadásaikat is könnyedén leverték.
Az új kormány kiépítette a bankrendszert, 1871 óta a yen a nemzeti
valuta. Az adókat fix összegű pénzben szedték, fejlesztették, a
közlekedést, hírközlést, és ipart is. Távíróvonalakat, postarendszert
hoztak létre, modern hadianyagipart építettek ki, fejlesztették a
bányászatot, megkezdték az elmaradott Hokkaido felzárkoztatását.
Összességében a nyugati államszerkezet ipar és gépesítés használhatónak
ítélt elemeit vették át. Külföldre küldtek tanulni diákokat, köztük
nőket is, valamint külföldi szakembereket hívtak be Japánba oktatónak.
Kiépítettek iskolahálozatot is, a 6 éves kötelező oktatásba a lányokat
is bevették. Középiskolákat, egyetemeket is létrehoztak. Pár évtized
alatt a rangot már nem a születés, hanem az iskolázottság határozta
meg. Az iskolahálózat azonban nagyon szigorú volt, és nagy hangsúlyt
helyezett az engedelmességre, és uniformitásra.
A rengeteg újítás viszont erősen rontott a japán gazdaságon, magas
inflációt eredményezett. Ezt a selyemexporttal, illetve néhány állami
vállalat eladásával sikerült csak ellensúlyoznia a
pénzügyminisztériumnak. Hasonlóképpen jött létre például az 1870-es
évekbe a Mitsuhishi-hajózási vállalat.
A Meiji korszak reformjai sikereinek ellenére nem tekinthetők európai
mintájú ipari forradalomnak, mert Japán a nyugati fenyegetés hatására
számolta fel a feudális rendszert, majd építette kis sikerrel egy
modern állam alapjait, miközben megőrizte az erős nemzeti öntudatát is,
ráadásul a reformok nem sikerültek volna a nép együttműködödése nélkül
sem, amely viszont így politikai jogokat követelt.
1868-ban kiasták az 5 cikkelyes esküt, amely kimondta,hogy a tanácskozó
testületet kell felállítani, illetve nyilvános vitákoat kell tartani.
Ezenkívül nekifogtak egy az angol alkotmányos monarchiához hasonló
alkotmány megírásába, de ennek ellenére az 1880as évekre a kormány
olyannyira megosztottá vált, hogy két néppárt is alakult. 1885-ben
létrehoztak egy kabinetrendszert az első miniszterelnök, Itou Hirofumi
lett.Ugyanebben az évben bevezettek egy fejlett közigazgatási rendszert
is. Az alkotmányba, amelyet 1889-ben hírdettek ki, meghatározták a nép
jogait, és a szavazójog kitételeit. A sok új reform és az új alkotmány
bevezetése Japán külpolitikai helyzetén mindenképpen sokat javított,
mert így a Nyugat elfogadta egyenrangú államnak.
Az új alkotmányos rendszer nem működött azonban olyan simán a
belpolitikában, mint a külpolitikában. A képviselőház, a kabinet és a
pártok között gyakran államcsőddel fenyegető üzemek alakultak ki, és a
miniszterelnökök csak az 1900as évek elejére tudták megszilárdítani a
helyzetet.
A társadalom és közigazgatás modernizálása mellett Japánnak egy erős
hadsereg kiépítésére is jutott ideje, így a XIX. század végére már
nagyhatalommá vált. Az 1894-'95-ös koreai háborúban legyőzte Kínát,
megszerezve magának Taiwant és Mandzsúriát, valamint kivívta Korea
függetlenségét, ráadásul kedvező kereskedelmi privilégiumokat is
szerzett Kínával szembe. Ám a nyugati nagyhatalmak felléptek Japán
terjeszkedési kisérleteivel szemben, mire Japán Angliával szövetkezett,
és 1905-re visszaszerezte Oroszországtól az elfoglalt ázsiai
területeket, 1910-re pedig megszerezte egész Koreát.
Koreában Japán felfejlesztette a gazdaságot, vasúthálózatot, gyárakat,
iskolarendszert épített ki, de a maga javára a koreai nép elnyomásával,
és néha brutális rendőrség segítségével. Japán megkezdte
gyarmatbirodalma kiépítését, amit az I.vh. alatt folytatott is. Anglia
szövetségeseként elfoglalta az ázsiai német tartományokat, sőt, Kínától
is szerzett újabb területeket.. Az 1918-as Versailles-i békéből Japán a
győztes oldalon, az 5 nagy világhatalom egyikeként szerepelhetett.
Japán katonai sikerei mellé gazdaságiak is társultak. Az I.vh. alatt az
ország betörhetett a különféle addig zárt piacokra, miközben sikerrel
alkamazta a nyugati fejlett technológia és az alsó keleti munkaerő
előnyeit. Fejlődött a közlekedési hálózat, az orvosi ellátás, a
közoktatás, és erőműveket telepítettek. Ennek ellenére az életszínvonal
emelkedése nem tarthatott teljsene lépést a gyors iparosodással.
Ráadásul egy vállalat kezében korlátlanul halmozódott fel tőke, amit a
kormány még támogatott is, hogy minél sikeresebben tudja Japán felvenni
a versenyt a nyugati cégekkel. Ezek az átalakulásokm fejlesztések egy
növekvő városi polgárság kialakulásához vezettek, míg a felsőoktatásban
részesülők száma is megsokszorozódott. A sokirányú szakképzés a
vélemények megoszlásához vezetett, a japánok már nem alkottak annyira
egységes társadalmat, a nyugati eszmék és a kereszténység is terjedt.
Kialakult egy nem elhanyagolható, szükség esetén, pl. a magas rízsárak
ellen, akár lázadozásra is hajlandó, befolyásos köznépi réteg. A
fellendüléssel és modernizációval azonban együtt jár az elidegenedés,
illetve bizonytalanság, és ez az irodalomban is visszatükröződött.
1912-ben új szellemi fogyatékos császár került a trónra, ezzel
elkezdődött a Fuiso-korszak. A kormány több részre szakadt, mert a
kabinet és a hadsereg összevesztek a költségvetésen. De 1913-ra
megoldották a válságot, és rájöttek, csak a parlament többségének
támogatásával lehet kormányozni. 1916-ban még megpróbálták
visszaállítani a független korményzás rendszerét, de ezt az 1918-as
rízslázadás meghiusította, mert új kormányt kellett választani.
1919-ben leszállították a szavazási cenzust, 1925-ben pedig általánossá
tették a férfiak szavazási jogát. Megszervezték a máig működő
választókörzet rendszert, illetve lazítottak a helyi politika központi
ellenőrzésén.
Az 1913-32 közé eső Taiso-demokráciában folytatodott a társadalmi
átalakulás é sújból sokat tanultak a japánok a nyugatiaktól. Az 1923
szeptember 1-jei nagy kantoi földrengés is felgyorsította ezt a
folyamatot, mert újjá kellett építeni több nagy várost. Tokyot vasbeton
épületekkel építették újra elhagyva az ázsiai jelleget.
A fiatalság körében egyre terjedt a nyugati szabadabb
társadalom-felfogás. Ellenezték a házasság közvetítést, a férfiuralmat,
az irodákat, a hivatalokat ellepték a nők. Népszerűvé váltak a nyugati
mozifilmek, zenék, kávéházal ,sportok, így lett népszerű például a
baseball. A világirodalom is teljesen hozzáférhetővé vált.
De ez a gyorsütemű fejlődés szinte csak a városokra korlátozodott, így
gazdasági problémák léptek fel. A mezőgazdaságot nem fejlesztették,
bankcsődők és vidéki éhínség fenyegetett. Ráadásul a gyors iparosítás
és népességnövekedés következtében Japán egyre jobban függött a
külföldi piacoktól, valamint nyersanyagoktól. A katonai és a
nyersanyag, illetve piacszerző terjeszkedés eleinte összefonódott, de
Kínában felerősödött a szocializmus, így Japánnak választania kellett a
két terjeszkedési mód közül. Békés kereskedelem mellett döntött.
1921-'22-es világhatalmi knferencián a világhatalmak megegyeztek
hadügyi kérdésekben, és Japán beleegyezett, hogy visszavonja csapatait
Kínából.
Az I.vh. utáni és a gazdasági világválság korszakában Japán is válságba
került. A gazdaság kettőssége, azaz a vidéki elmaradottság és a modern
városi élet ellentéte kiéleződött, a demokratikus kormányzásnak nem
volt hagyománya, ráadásul terjedtek a marxista eszmék is. Ezek az okok
vezettek a '30-as években felerősödő militarizmushoz,
tekintélyuralomhoz. 1924-ben az amerikai kizárási törvény megfosztotta,
és ezzel önérzetükben sértette meg a japánokat az állampolgárság
lehetőségétől, ami erősítette az ultranacionalista mozgalmakat. Úgy
érezték, az ellenséges nagyhatalmak eltorlaszolták Japán lehetőségét a
nagy arányú fejlődésre. Ezenkívül sokan úgy gondolták, a túlnépesedést
is csak katonai terjeszkedéssel lehet megoldani. A vezetőség
bizonytalankodott, de a hadsereg önállóan akart cselekedni. 1928-ban a
hadsereg felrobbantott egy kínai hadvezért, aztán nem engedelmeskedtek
Tanaka tábornoknak. Az 1930-as tengeri fegyverkezési konferencián
Japánnak Anglia és Amerika csak 10:10:7 hajóegység-arány fogadott el,
mire Japánban tiltakozó akciók robbantak ki. 1931 hozta meg a végeleges
fordulatot, amikor a hadsereg teljesen lerohanta Mandzsúriát. 1932-ben
a haditengerészet Shanghai-nál provokált összecsapást, és
levélasztották Mandzsúriát Kínáról. A polgári kormányzat tehetetlen
volt. Az Egyesült Államok hiába kezdett a japán hódítások el nem
fogadtatásáért kampányt, a japán hadsereg már Mongóliában és Peking
környékén is kezdett hatalmaskodni. Ezek a háborúk Japánban
nacionalista érzelmeket gerjesztettek, és egyre többeket köteleztek el
a terjeszkedés politikája mellé, bár a hadsereg és a haditengerészet
állandóan rivalizált. De maga a hadsereg is megosztott volt. Főleg
idősebbek illetve a fiatalok helyzete éleződött ki olyannyira, hogy a
szélsőségesek terrorista merényleteket hajtottak végre. 1932-ben
meggyilkolták a pénzügyminisztert és a demokratikus miniszterelnököt,
majd 1935-ben 3 tábornok esett áldozatul egy alezredesnek. 1936.
február 26-án is meggyilkoltak 5 kormánytisztviselőt, 2 személyt pedig
sikertelenül támadtak meg.
Az ilyen terrorakciók ellen azonban már a hadsereg is felléppett,
inkább békésebb úton vették át az irányítást. A civil kormányba is
katonák kerültek, a pártok eljelentéktelenedtek. Létrehozták a
birodalmi főhadiszállást, amely elvileg a katonai és háborús ügyeket
intézte, de igazából az ország kormányzását irányította. A hadsereg
hatalomátvétele akkor teljsedett ki, amikor 1941-ben Toujou Hideki
tábornokot válaszották miniszterelnökké.
A vezetőréteg teljes megváltozása ellenére a gazdaság nem fejlődött túl
nagy léptékben. Főleg a nehéz- és vegyiipart fejlesztették, és
Mandzsúriát akarták kiaknázni. Ezzel szemben a gazdálkodásmód
gyökeresen megváltozott. Titkosrendőrséget hoztak létre, hogy
bebörtönözzés a kormányelleneseket, újraírták a kor szellemének
megfelelően a tankönyveket, elitélték a nyugati világot és egységes
szemléletmódot akartak belenevelni az akkorra már művelt sokszínű
társadalomba. A nők helyzete is kétértelművé vált, egyrészt a
munkaerőhiány miatt dolgozni küldték volna őke, másrészt elvárták, hogy
engedelmes feleségek és gondos anyák legyenek. Borzasztóan megerősödött
a nacionalizmus, így a japánok azt hitták, minden katonailag
meghódított országban a nyugati hatalmaktól megváltóként fogják
üdvözölni őket, csakhogy a nemzeti érzés más országokban is felszínre
tört.
íbr>
1937-ben megtervezés nélkül harcok robbantak ki Kínában gyakorlatozó
kínai és japán csapatok között, aztán a kínaiak megpróbáltak
megsemmísíteni néhány japán hadihajó, mire a japánok a háború mellett
döntöttek. A csatározások Shanghai-ból indultak, de aztán
továbbterjedtek. A japánok még Nanking fővárost is kifosztották, de a
kínaiakat még így sem tudták megadásra kényszeríteni. 1938-ban a
japánok a határoknál a Szovjeutióval is harcokba keveredtek, ám
vesztettek, ami hadseregük további modernizálására ösztönözte őket.
A II.vh. kitörése elvonta figyelmet Japán ázsiai háborúiról, agy
foglalhatta el Japán az addig francia Indokínát és köthette meg a három
hatalmi szerződést Németországgal és Olaszországgal 1940-ben. Az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel Japán terjeszkedését. 1941-ben
az USA Anglia és Hollandia olaj embargót hirdettek Japánnal szemben,
amíg fel nem hagy a kínai harcokkal. Ez a japán gazdaságnak is előnyös
lett volna, de a japánok megalázó fegyverletétel helyett a háború gyors
lezavarásában bízva, nem adták meg magukat és az oroszokkal kötöttek
inkább semlegességi szerződést, hogy Európa felől biztosítsák
határaikat, a bojkottolóik ellen pedig háborút indítottak. 1941.
december 7-én rommá bombázták Pearl Harbor-t, de ezzel felrázták az
amerikaiak ellenállását. Aztán meghódították Szingapúrt és
Fülöp-szigeteket, Thaiföldet pedig szövetségesükké kényszerítették.
Ezalatt az amerikaiak megszervezték annyira a haderegüket, hogy a
szogetvilágban ne engedjék a további japán terjeszkedést. 1944-re az
amerikaiak elfoglaltak egy közeli nagy szigetet, ahonnan rendszeresen
küldhettek bombázókat a japán városokra. A bombázással az ipart is
gyengíthetik. 1945-re a Fülöp-szigetek nagy része is amerikai kézre
jutott, majd az USA seregei Okinawa-n összpontosultak. A hatalmas
seregek feltartóztatására már a japán kamikaze pilóták is kevésnek
bizonyultak. 1945-ben Németország kapitulált, Japán romokban hevert, de
a harci szelleme nem tört meg. A potsdami egyezmény alapján ha Japán
megadja magát, csak a gyarmatait veszti el, és csak addig került
megszállás alá, amíg békés néppé nem válik. De Japán nem adta meg
magát, ezért ledobták a két gecinagy atombombát, augusztus 6-án illteve
9-én Hiroshimára és Nagasakira, bár a másodikra nem is lett volna már
szükség. Ezalatt a Szovjetunió is támadásba kezdett.
1945. augusztus 10-én Japán elfogadta a potsdami nyilatkozatot, 14-én a
császár bejelentette a megadást, szeptember 2-án pedig Japán hivatalos
kapitulációja is megtörtént a Missouri csatahajón és a II.vh. végetért.
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: